A Ceres latinul Cerēs, más néven 1 Ceres, a legkisebb törpebolygó a Naprendszerben, és az egyetlen, amely a kisbolygóövben helyezkedik el, így típusának egyedüli képviselője. Giuseppe Piazzi olasz csillagász fedezte fel 1801. január 1-jén, részben Zách János Ferenc hozzájárulásával nevét Ceres után kapta, aki a növények ültetése, az aratás és az anyai szeretet istennője volt a római mitológiában.

Körülbelül 950 km-es átmérőjével messze a legnagyobb és legnehezebb test az aszteroidaövben; olyannyira, hogy az aszteroidaöv össztömegének körülbelül egyharmadát a Ceres adja. A legújabb megfigyelések felfedték, hogy a kisebb, szabálytalan alakú, gyengébb gravitációval rendelkező aszteroidákkal szemben a Ceres gömb alakú.[9] Felszíne vízjég és különböző hidratált ásványok, például karbonátok és agyagfélék keverékéből állhat.[11] Belseje egy kőzetmagra és egy jégből álló köpenyre oszlik. Látszólagos magnitúdója 6,7 és 9,3 között változik, azonban még legfényesebb állapotában sem észlelhető szabad szemmel.  Felszíne alatt folyékony vizet tartalmazó óceán rejtőzhet.

A NASA 2007. szeptember 27-én indította a Vesta és a Ceres felderítésére a Dawn űrszondát. A Dawn űrszonda VIR nevű műszere infravörös fényben képes volt nagy területen szerves anyagot kimutatni a Ceres felszínén. A szerves anyagok főleg egy nagyjából 1000 km²-es területen találhatók, például az Ernutet kráter belsejében, annak a déli peremén, továbbá a kráteren kívüli területen onnan délnyugat felé. Egy másik nagy terület, ahol szerves anyagok találhatók, a kráter északnyugati pereme és a kráterből kidobódott anyaggal borított rész. Több más, több kilométer kiterjedésű területeken van még ilyen anyag, a krátertől nyugatra és keletre is. Szerves anyag található még az Inamahari kráter egy kisebb részén, ami az Ernutettől 400 km-re van. A Mars és a Jupiter pályája között található ismeretlen bolygó ötletét először Johann Elert Bodevetette fel 1768-ban.  Indoklásában a ma már pontosított Titius–Bode-szabályra hivatkozott, amelyet Johann Daniel Titius adott ki 1766-ban. A törvény alapján a bolygópálya fél nagytengelyének 2,8 CsE körül kellett lennie.  Miután William Herschel 1781-ben felfedezte azUránuszt, Titius és Bode szabályába vetett hit megnövekedett, így 1800-ban huszonnégy képzett csillagász együttes erővel kezdte el keresni a feltételezett bolygót.  A csoportot Zách János Ferenc vezette. Nem sikerült felfedezniük a Cerest, azonban később számos nagyobbkisbolygót találtak.

Végül 1801. január 18-án Giuseppe Piazzi fedezte fel, aki egy, Francis Wollaston által Mayer 87-ként jelölt csillag után kutatott, amely nem abban a pozícióban volt található, amit Mayer állatövi katalógusa megadott. Csillag helyett egy mozgó, csillagszerű objektumot talált, amiről először azt gondolta, hogy üstökös. 24 alkalommal figyelte meg a Cerest, utoljára február 11-én, utána betegsége miatt kénytelen volt félbehagyni az égitest követését. 1801. január 24-én levélben jelentette be felfedezését néhány csillagásztársának, többek között barátjának, a milánói Barnaba Orianinak. Üstököst írt, de „mivel mozgása túl lassú és egyenletes, sokszor gondoltam rá, hogy ez valami sokkal jobb lehet”. Áprilisban elküldte megfigyeléseinek teljes anyagát Orianinak,Bodenak, és Lalande-nak Párizsba, melyek megjelentek a Monatliche Correspondenz 1801szeptemberi számában is.  Piazzi eredetileg a Ceres Ferdinandea nevet javasolta Ceres római istennő és I. Ferdinánd nápoly–szicíliai király után.  A Ferdinandea-t nem fogadta el a világ többi nemzete, ezért elvetették. Németországban egy rövid ideig Hérának hívták. Görögországban Démétér néven illetik, az istennő görög megfelelője után; eredeti használat szerint Démétér az 1108 Demeter kisbolygó névadója. A Ceres csillagászati jele egy sarló, hasonló a Vénuszéhoz amely a női nem jelképe és Vénusz kézitükre. A cérium kémiai elemet Berzelius és Klaproth fedezték fel 1803-ban, egymástól függetlenül, nevét Berzelius javaslata alapján a Ceres után kapta. William Hyde Wollaston 1802 elején fedezte fel a palládiumot amelynek rendszáma 46, és először ceresiumnak hívta. Mikor 1805-ben nyilvánosságra hozta felfedezéseit, a név már foglalt volt a két évvel korábban felfedezett cérium számára, ezért végül a Pallas után nevezte el.

Nem sokkal később a Ceres látszólagos pozíciója megváltozott (főként a Föld pályamozgásának köszönhetően). Ezután túl közel került a Nap fényéhez, így más csillagászok nem tudták megerősíteni a felfedezést az év végéig. Ilyen sok idő után azonban már nagyon nehéz volt megjósolni a pontos helyét. Hogy ismét megtalálják, Carl Friedrich Gauss, ekkor még csak 24 évesen, kifejlesztett egy hatásos módszert a pálya meghatározására.  Alig néhány héten belül megjósolta a pályáját, majd elküldte eredményeit a Monatliche Correspondenz szerkesztőjének, Zách János Ferencnek. 1801. december 31-én Zách és Heinrich Wilhelm Olbers megtalálták a jósolt hely közelében, így megerősítve a Ceres létezését.  A Ceres besorolása több alkalommal félreértések tárgya volt. Johann Elert Bode azt hitte, hogy a Ceres a „hiányzó bolygó”, amit megjósolt a Mars és a Jupiter között, 419 millió km-es (2,8 CsE) távolságra a Naptól.  Az égitest csillagászati jelet kapott, bolygóként jelezték csillagászati könyvekben és táblázatokban, a 2 Pallasszal, a 3 Junóval és a 4 Vestával együtt, körülbelül fél évszázadig, míg további aszteroidákat nem fedeztek fel. 

Mikor további objektumokat fedeztek fel a területen, rájöttek, hogy a Ceres volt az első a számos hasonló égitest közül.  Sir William Herschel1802-ben az aszteroida („csillag-szerű”) kifejezéssel illette az ilyen testeket: „annyira hasonlítanak a kisebb csillagokra, hogy még a legjobb teleszkópokkal is nehéz őket megkülönböztetni tőlük”. Mivel a Ceres volt az első ilyen felfedezés, az 1 Ceres jelzést kapta a kisbolygószámozás modern rendszerében. 

A 2006-os Pluto körüli vita, és a „mi számít bolygónak” kérdés során a Ceres megkaphatta volna a bolygó osztályozást. Egy sikertelen javaslat szerint ugyanis a bolygó definíciója a következő lett volna: „egy égitest, ami megfelelő tömeggel rendelkezik, hogy saját gravitációs tere legyen, ezáltal felülkerekedhet a merev testre ható erőkön, és hidrosztatikus egyensúlyhoz (közel gömb alakhoz) juthat el, valamint egy csillag körül kering, és nem csillag vagy nem egy bolygó holdja”. Ha elfogadták volna, akkor a Ceres lett volna a Naptól számított ötödik bolygó. A javaslatot azonban elvetették, így – mivel a másik definícióban meghatározott feltételt, hogy megtisztítja saját környezetét, nem teljesíti – így a Plutóhoz hasonlóan törpebolygó besorolást kaptak, az azonban nem világos, hogy még mindig kisbolygó-e vagy sem. A Ceres a Mars és a Jupiter között elhelyezkedő aszteroidaöv legnagyobb objektuma, azonban nem a legnagyobb a Nap, a bolygók és azok holdjai után: a Kuiper-öv-beli Pluto, Quaoar, Orcus, valamint a sokkal távolabbi szórt korongbeli Erisz ezen kategóriájú égitestek legnagyobb képviselői.

Tömegét a kisebb aszteroidákra gyakorolt hatása alapján számították ki, habár az egyes mérések kissé eltérnek. A 2008-ban használt három legpontosabb érték átlaga 9,4·1020 kg körül van. Ez a tömeg a kisbolygóöv teljes, a Hold tömegének csupán 4%-át kitevő, körülbelül 3,0 ± 0,2 ·1021 kg-os tömegének harmadát teszi ki. Mérete és tömege elegendő ahhoz, hogy alakja közel gömb alakú legyen, ami közel van a hidrosztatikus egyenlőséghez. Ezzel ellentétben más aszteroidák, kisbolygók, például a 2 Pallas, a 3 Juno és a 4 Vesta eléggé szabálytalan alakúak.

A Ceres felszínének összetétele nagyrészt hasonlít a C-típusú aszteroidáékéhoz, de vannak különbségek. Az égitestről készült infravörös képeken látható, mindenhol előforduló képződmények hidratált anyagok, amelyek annak jelzői, hogy belsejében nagy mennyiségű víz található. A felszín további összetevői lehetnek még a vasban gazdag agyagfélék (cronstedtit), valamint a karbonátok dolomit és sziderit, melyek a szenes kondrit meteorok gyakori ásványai. A karbonátok és agyagfélék vonalai általában hiányoznak más C-típusú aszteroidák színképéből. A Cerest néha a G-típusú aszteroidák csoportjába is sorolják.

A Ceres felszíni hőmérséklete viszonylag magas. Mérések szerint 1991. május 5-én Nap felőli oldalán 235 K (körülbelül ‒38°C) volt a hőmérséklet. A Naptól való ekkori távolságát figyelembe véve a maximális érték 239 K lehet perihéliumközelben. Van néhány jel, ami arra utal, hogy rendelkezhet vékony atmoszférával, valamint jegesedés lehet a felszínén. Az IUE által végzett ultraibolya tartományú megfigyelések vízpárát mutattak ki a sarkok közelében.

        Peter Thomas tanulmánya szerint a Ceresnek differenciált belseje van; lapultsága túl kicsi egy homogén belsejű testhez képest, ami arra utal, hogy kőzetmagból és az azt borító jeges köpenyből áll. A köpeny vastagsága 120-tól 60 km-ig változhat, amely 200 millió köbkilométer vizet jelenthet a Ceres tömegének 16–26%-a, térfogatának 30–60%-a, ami több, mint a Föld édesvízkészlete. 

                   A Ceres felszínén található képződményekkel kapcsolatban ellentétek figyelhetőek meg. A Hubble űrtávcső által ultraibolyatartományban készített alacsony felbontású képeken egy sötét foltot találtak a felszínén, amelyet Piazzinak neveztek el a törpebolygó felfedezője után. Azt valószínűsítették róla, hogy egy kráter. Később nagyobb felbontású képeket készítettek az égitest egy teljes forgásáról a Keck-teleszkóppal, adaptív optika felhasználásával. Ezen nem találták a „Piazzi” nyomát, de látható volt két sötét képződmény, egyik a fényesebb, középső területeken. Ezekről is valószínűsíthető, hogy kráterek. A Hubble által 2003-ban és 2004-ben, látható tartományban készült képeken tizenegy felszíni képződményt lehet felfedezni, melyek tulajdonságai ismeretlenek. Ezen képződmények egyike megfelel a korábban megfigyelt Piazzinak, azonban a Keck által megfigyelt sötét albedójú képződmények nem azonosíthatóak.

Az utolsó megfigyelések során meghatározták a Ceres északi sarkjának pontjait a rektaszcenzió irányában (19 h 24 min, 291°), a deklinációt (+59°), a Sárkány csillagképben. Ez azt jelenti, hogy a Ceres tengelyferdesége nagyon kicsi, körülbelül 3°.

A Ceres pályáját, amely Mars és a Jupiter között található, a fő aszteroidaövben, 4,6 év alatt teszi meg. A pálya inklinációjamérsékelt (i=10,6°, míg a Merkúrnak 7°, a Plútónak 17°) és közepesen excentrikus (e=0,08, a Marsé 0,09).

A Cerest korábban egy kisbolygó-család legnagyobb tagjának tartották. Az aszteroidák ilyen módú csoportjaiba a hasonló pályatulajdonságokkal rendelkező testek tartoztak. Ezen tulajdonságok jelezhették közös származásukat, például hogy egy, a múltban bekövetkezett ütközés során keletkeztek. A Ceres azonban más színképpel rendelkezik, mint a család többi tagja, így a csoportot ma már Gefion családnak hívják a legkisebb számú tag, az 1272 Gefion után. A Ceres csupán egy betolakodó, mivel csak pályatulajdonságai egyeznek meg a többi kisbolygóéval, azonban származásuk nem közös. Saját tengelye körül 9 óra 4 perc alatt fordul meg. A Ceres fejlődése egyszerű volt. Az akkréció és valószínűleg a rövid bomlási idejű radioaktív anyagok, például Al26 által fűtve belseje differenciálódott kőzetmaggá és jeges köpennyé, nem sokkal kialakulása után. Ez az esemény felszínének átalakítását eredményezte a kriovulkanizmus által, valamint felszínén különböző geológiai képződmények alakultak. A hőforrások gyors csökkenésével azonban a Ceres hamar kihűlt. A felszínen található jég fokozatosan szublimált, hátrahagyva különböző hidratált ásványokat, például agyagféléket és karbonátokat. Ma az égitest geológiailag inaktív, felszínét csupán becsapódási kráterek formálják.

A nagy mennyiségű vízjég jelenléte arra utal, hogy belsejében van vagy volt folyékony vízréteg. Ezt a hipotetikus réteget gyakran hívják óceánnak. Valószínűleg a kőzetmag és a köpeny között helyezkedik (vagy helyezkedett) el, mint azEuropén. Az óceán jelenléte sokkal valószínűbb, ha ammónia vagy más jegesedésgátló anyag van oldva a vízben.

A kutatók ammóniában gazdag agyagra találtak bizonyítékot. A vizsgálatokat a Dawn űrszonda látható- és infravörösspektrométerei végezték, amivel ásványok jelenlétét lehet kimutatni. Az ammónia-jég jelenleg elpárologna a felszínről, mivel ott ehhez a folyamathoz elegendően meleg van. Ugyanakkor ammónia molekulák meg tudnak maradni, ha kémiailag kötésben vannak más ásványokkal. Az ammónia vegyületek jelenléte felveti annak a lehetőségét, hogy a Ceres nem a fő aszteroida övben (a Mars és a Jupiter között) keletkezett, ahol jelenleg tartózkodik, hanem a külső Naprendszerben jöhetett létre. Egy másik elképzelés szerint közel a jelenlegi pozíciójához formálódott ki, aminek során a külső Naprendszerből befelé sodródó anyagot is magába épített.

Az ammónia jelenléte azt jelenti, hogy olyan környezetben jött létre, ahol sok volt a nitrogén. Következésképpen ez az anyag a hideg külső Naprendszerből ered.

A jelenlegi felszíni hőmérséklet 180 és 240 kelvin között változik. A magasabb hőmérséklet az egyenlítői övezetben mérhető. A felszínen látható, feltűnő, fényes foltok eredete sokáig bizonytalan volt és a laikusok fantáziáját is megmozgatta. A NASA Dawn űrszondájának mérései alapján azt a megállapítást tették a kutatók, hogy a fényes anyag egyfajta só. A Ceres felszínén mintegy 130 fényesebb terület található, ezek többsége becsapódási kráter belsejében van. A sófajta neve magnézium-szulfát, más néven hexahidrit. A Földön más fajta magnézium-szulfát található, aminek neve Epsomi só. A kutatók szerint ezek a sóban gazdag területek úgy keletkeztek, hogy a bennük lévő vízjég szublimálódott. A jég és a só keveréke a becsapódó  aszteroidák hatására került feljebb a mélyebb rétegekből. Ezt azt is jelenti, hogy vízjég található a felszín alatt. Ha a Ceres perihélium-közelben van oppozícióban, látszólagos magnitúdója elérheti a +6,7-et is.

Úgy tartják, hogy ez már túl halvány ahhoz, hogy szabad szemmel észrevehető legyen, de kiváló látási körülmények között egy éles szemű ember észreveheti a törpebolygót. Csak a 4 Vesta, valamint ritkább esetekben a 2 Pallas és a 7 Iris érhet még el ilyen fényességet. Együttálláskor körülbelül +9,3-es magnitúdóval rendelkezik, ami megfelel a 10×50-es távcsővel látható leghalványabb objektumnak.

A Ceres megfigyelésének néhány jelentős mérföldköve:

  • Egy csillagokkultációját figyelték meg Mexikóban, Floridában és a Karib-térségben 1984. november 13-án.
  • AHubble űrtávcső ultraibolya felvételeket készített 50 km-es felbontással 1995-ben. 
  • Infravörösképeket készítettek a Keck-teleszkóppal 2002-ben, adaptív optikát használva.
  • Látható fényben készült képeket (30 km) aHubble-lal készítették 2003-ban, majd 2004-ben ismét.

A NASA által 2007. szeptember 27-én elindított Dawn műhold az első, amely 2015-ben a törpebolygóhoz ért, miután előbb megközelítette a 4 Vestát. A küldetés tervei szerint a Dawn 5900 km-es magasságban pályára állt a Ceres körül. Öt hónapnyi tanulmányozás után távolságát előbb 1300, majd újabb öt hónap múlva 700 km-re csökkentette, később 385 km magasságig ereszkedett. Az űrszonda rendelkezik látható fényű és infravörös spektrométerrel, valamint gamma-sugárzás-mérővel és neutrondetektorral. Ezeket az eszközöket használják a Ceres alakjának és összetevőinek meghatározására.

Az égitest tömegét a Mars körül keringő és felszínén lévő űrszondák által kibocsátott rádiójelek segítségével becsülték meg, a Mars mozgására ható perturbációk alapján. A Ceres felszíne nagyrészt sötét, aminek fényessége a friss aszfalténak felel meg. A fényes területek viszont a napfénynek akár 50%-át is visszaverik, ami szinte vakítóan fényesnek számít. A vízjeget kémiailag még nem sikerült kimutatni a felszínen, ehhez további adatokra van szükség. A nevesített Occator-kráter tartalmazza a legfényesebb anyagot a Ceresen. Az Occator-kráter átmérője 90 km, középső területe (amit fényes anyag borít) nagyjából 10 km átmérőjű és 500 m vastagságú. A fényes felületen sötétebb csíkok, valószínűleg törésvonalak láthatók. A középső kiemelkedés magassága 500 m. Az éles perem és a meredek falak arra utalnak, hogy az Occator-kráter viszonylag fiatal képződmény, a kutatók 78 millió évre becsülik a korát.

 

 

 

 Ceres, Vesta, kisbolygó, kisbolygóöv, Pallas, 2 pallas, Pallas Athene, Serleg, Kupa, serleg csillagkép, crater, crater constellation, latinul, magyarul, konstelláció, ókori, india, görög, mitológia, Barnard-csillag, Alfa Centauri, Fomalhaut, α Piscis Austrini, α, Piscis, Austrini, hal szája, Déli Hal, Tájoló Csillagkép, Tájoló, Pyxis, Pyxis constellation, Táblahegy, Táblahegy csillagkép, Mensa, Mensa Constellation, M34, Messier 34, NGC 1039, Messier 33, M33, NGC 598, Triangulum-galaxis, Messier 29, M29, NGC 6913, Messier 28, M28, NGC 6626, Messier 26, M26, NGC 6694, Messier 25, M25, Messier 24, M24, Kis Nyilas-csillagfelhő, Kis Sagittarius-csillagfelhő, Messier 23, M23, NGC 6494, Messier 21, messier 21, M21, Geminidák, meteorraj, Geminidák meteorraj, oktáns csillagkép, Hindu csillagkép, indus, hindu, Messier 19, M19, Messier 14, M14, hiúz csillagkép, hiúz, NGC 6402, M6, Messier 6, NGC 6405, pillangó halmaz, Messier 7, M7, NGC 6475, Skorpió csillagkép, Messier 30, M30, Messier 18, M18, Messier 106, M106, Messier 104, M104, NGC 4594, Sombrero-galaxis, Messier 83, M83, Déli Szélkerék-galaxis, Északi Vízi kígyó csillagkép, Messier 82, M82, M81, Messier 81, Szivar-galaxis, Messier 66, M66, M63, NGC 5055, Napraforgó-galaxis, Vadászebek, Canes Venatici, csillagkép, Messier 63, spirál galaxis, Pierre Méchain, fedezte fel, 1779. június 14-én., Charles Messier, francia csillagász, ugyanezen a napon, katalogizálta, galaxis, Ingaóra Csillagkép, Ingaóra, Horloge à pendule & à secondes, Horologium Oscillitorium, Christiaan Huygens, Horologium, α Horologii, R Hor, TW hor, NGC 1261, NGC 1512, Mira, Pegazus Csillagkép, Pegazus, Messier 15 gömbhalmaz, NGC 1 spirálgalaxis, NGC 2 spirálgalaxis, NGC 8 kettőscsillag, NGC 9 spirálgalaxis, NGC 14 szabálytalan galaxis, NGC 15 spirálgalaxis, NGC 16 lentikuláris galaxis, NGC 22 spirálgalaxis, NGC 23 spirálgalaxis, NGC 26 spirálgalaxis, NGC 32 aszterizmus, NGC 41 spirális galaxis, NGC 42 lentikuláris galaxis, NGC 52 spirális galaxis, NGC 7331 spirálgalaxis, NGC 7479 spirálgalaxis, NGC 7814 spirálgalaxis, Bellerophontész, Poszeidón, Hésziodosz, Hippokrene, α Pegasi, β Pegasi, Olümposz, Zeusz, Helikon, messier 57, M57, Gyűrűs-köd, M51, Messier 51, Messier 45, M45, Messier 43, M43, Messier 42, M42, Orion köd, Messier 32, M32, Messier 31, M31, Androméda galaxis, Androméda köd, Messier 27, M27, kis róka csillagkép, Charles Meisser, Messier 22, M22, Nyilas, Sagittarius, Messier 20, M20, Messier 17, M17, Omega-köd, Patkó-köd, Hattyú-köd, Sas köd, Messier 16, M16, M15, Messier 15, Pegazus, M13, messier 13, Hercules csillagkép, Hercules, messier 12, M12, Messier 11, M11, Vadkacsahalmaz, Pajzs csillagkép, messier 10, M10, Messier 9, Kígyótartó csillagkép, Kígyótartó, Messier 8, M8, Lagúna-köd, Messier 5, M5, Messier 4, M4, messier 2, Messier 1, M1, Rák-köd, Leonida, Leonidák meteorraj, TRAPPIST-1, naprenszeren kívűli bolygó, naperndszeren kívűli csillag, Messier 101, M101, Aranyhal, Dél keresztje, Crux, Szíriusz, sirius, alfa centauri, Kemence, Fornax, fornacis, Orionida, meteor, meteorraj, üstökös, orionids, halley, orion kardja, hullócsillag, távcső, föld, messier katalógus, csillagokonline, magyarul, közvilágítás, objektum, cet, cet csillagkép, kétó, Pontosz, hajógerinc, hajógerinc csillagkép, carina, OSIRIS Rex, Kentaur, Centaurus, Cepheus, észak, Cassiopeia, Kis Kutya, Canis Minor, Nagy Kutya, Canis Major, Vadászebek, kutyák, Camelopardalis, Véső, Ökörhajcsár, Szekeres, Küldd a neved a Marsra, Orion köd, Orion, Buborékok, Tarantula, Nebula, föld, terra, gaia, nap, latin, Szaturnusz, NASA, Giuseppe Piazzi, olasz csillagász, Zách János Ferenc, aszteroidaöv, Felszíne, vízjég, hidratált ásványok, karbonátok, agyagfélék, kőzetmag, Dawn, Dawn űrszonda, VIR, Ernutet kráter, Mars, Jupiter, pályája, Johann Elert Bodevetette, Titius–Bode-szabály, Johann Daniel Titius, William Herschel, Francis Wollaston, Oriani, Lalande, Párizsba, Monatliche, Correspondenz, Ceres Ferdinandea, Démétér, Demeter, Berzelius, Klaproth, palládium, Carl Friedrich Gauss, Monatliche Correspondenz, Heinrich Wilhelm Olbers, Kuiper-öv, Quaoar, Orcus, IUE