Csillagképek

A Mérleg Csillagkép latinul: Libra, egyike a 12 állatövi csillagképnek. A Mérleg csillagkép története még a babiloni időkbe nyúlik vissza, amikor is a mérleget a holtak fölötti ítélet mérlegének tekintették. Hasonló jelentése volt az ókori Egyiptomban is, ahol Anubisz használta: a holtak lelkét a mérleg egyik serpenyőjébe tette, míg a másikon egy tollpihe feküdt. Ha a lélek könnyebb volt a pihénél, részesülhetett a túlvilági életben, ha viszont nem, egy vízilófejű szörnyeteg elnyelte. Az egyiptomiak azonban az állatövi jegyek átvételéig (kb. i.e. II.-I. század) nem ismerték a Mérleg csillagképet, annak három legfényesebb csillaga (α, β, és σ Librae) elképzeléseik szerint bárkát formázott. A római időkben együtt ábrázolták a Virgóval, mint az igazságot megtestesítő Aestraet (görög megfelelője: Asztraia). Érdekes, hogy csak ekkoriban vált önálló csillagképpé: korábban a Skorpió csillagkép része volt. Csillagainak nevei ezt a hagyományt őrzik. Zubenelgenubi annyi, mint „a skorpió ollója”. A Mérleg csillagkép a déli égbolton helyezkedik el, de északi határvonala majdnem érinti az égi egyenlítőt, így Magyarországról az év megfelelő időszakaiban teljes terjedelmében látható. A Nap látszólagos égi útja során november elején lép a csillagkép területére, és három hétig tartózkodik ott. Ezt, és a szürkületi időszakot figyelembe véve a csillagkép decembertől októberig kereshető fel az éjszakai égbolton. Decembertől a Nap előtt kel, és napkeltéig megfigyelhető a délkeleti horizont felett. Február közepén éjféltájban kel, majd május elején este kilenckor kerül teljes területe a horizontunk fölé: május-júniusban hajnalig megfigyelhető. Június elején este tízkor delel, azaz déli irányban látható 15-35 fokos magasságban. Legfényesebb, egyben legnyugatibb csillaga, az Alfa Librae október elején egy órával a Nap után nyugszik. A Mérleg csillagképet egy közepes fényességű csillagnégyszög alkotja, ezért még sötét égbolton sem feltűnő látvány. Legkönnyebben a szomszédos Skorpió csillagképlegfényesebb csillaga, az Antares segítségével azonosíthatjuk: ettől északnyugati irányban található mintegy 20 fokra. Mivel a Mérleg csillagképet átszeli az ekliptika, területén gyakran látszanak "plusz csillagként" egyes bolygók, így 2015-ig a Szaturnusz is. 2012 decemberében lép a Mérlegbe, majd hátráló mozgása során 5 hónappal később visszatér a szomszédos Szűz csillagképbe. Még ugyanezen év szeptemberében visszatér a Mérlegbe, éspályájának évi hurokmozgását csillagnégyszögének belsejében leírva 2015 januárjában hagyja el a csillagképet, hogy legközelebb 2042 novemberében térjen vissza. A Mars 2012 szeptemberében látható a csillagkép területén 1 magnitúdós fénypontként.

A Kos csillagkép latinul: Aries egy csillagkép, egyike a 12 állatövi csillagképnek. A tavaszpontot jelző Kost nagy becsben tartották a görög csillaghit kialakulása idején. Manilius római költő (Kr. u. 1. század) „az állatövi jegyek hercegének” nevezte. A Tigris felső folyása mentén élő asszírok, akik kosáldozattal hódoltak a tavaszi napéjegyenlőségnek, „oltárként” vagy „áldozatként” emlegették a csillagképet. A görög csillaghitben a Kos a híres aranygyapjú legendájával kapcsolódik össze. Apollónisz Rhodiosz (Kr. e. 3. század) hellenisztikus költő a következőképpen számol be erről a történetről. Hellé és Phrixosz Nephelének, a felhőasszonynak és Athamasznak, a boiótiai királynak voltak a gyermekei. Athamasz azonban ráunt feleségére, ezért újranősült, Inót vette feleségül, aki ki nem állhatta a két gyereket, kivált Phrixoszot, mert saját fiának akarta a trónt. Ezért gonosz tervet forralt a gyermekek elpusztítására. Titokban a gabonaraktárakhoz lopódzott, és felgyújtotta. A kincset érő vetőmag elvesztése éhínséggel fenyegette a lakosságot. Athamasz küldöncöt menesztett a delphoijósdába, Inó azonban megvesztegette a hazatérő hírvivőt; rávette, mondja azt, hogy a jóslat a fiatal herceg feláldozását követeli, különben nem számíthatnak új vetésre. Phrixosz már halálára készülődött. Nephelé kétségbeesett könyörgését meghallva azonban Hermész, az istenek követe aranygyapjas kost küldött, hogy ragadja el a fiút az áldozati oltárról. A kos Phrixosz mellett nővérét, Hellét is hátára vette, és repülve menekült velük az üldözők elől. Sokáig repültek, Hellé pedig nagyon elfáradt, és amint az Európát Ázsiától elválasztó keskeny tengerszoroshoz értek, Hellé belezuhant az alattuk lévő tengerbe, s halálát lelte a habok között. Ettől kezdve nevezték a szorost Hellészpontosznak, „Hellé tengerének”. A kos a Fekete-tenger partjára, Kolkhiszba röpítette Phrixoszt. A fiú itt hálából megmeneküléséért feláldozta a kost Zeusznak (a római mitológiában Jupiternek), a gyapjat pedig Kolkhisz királyának, Aiétésznek adta. Aiétész Arész (Mars) hadisten szent ligetében egy sárkánnyal őriztette az aranygyapjút. Az aranygyapjatIaszón szerezte meg és az argonauták vitték vissza Hellászba. A Kos csillagképet azért tekintik az Állatöv első csillagképének, mert kétezer-ötszáz éve még ide esett a tavaszpont. A legősibb csillagképek közé tartozik, mert a régi pásztornépek számára a juh volt az egyik legfontosabb állat: tejét itták és sajtot készítettek belőle, gyapjából ruházkodtak. Még aranyat is a gyapjúval mostak: így lett regévé az aranygyapjú.

A Halak Csillagkép latinul: Pisces, egyike a 12. állatövi csillagképnek. A keresztény kultúrkör Krisztussal azonosítja a Halak csillagképet, mivel a tavaszpont a Kosból akkor került vissza a Halak jegyébe, amikorra Krisztus születése tehető. A csillagkép eredetileg egyetlen halból állt és elődje egy félig ember, félig haltestű szíriai istennő, Atargatisz. A görögök Aphroditét és Erószt, míg a rómaiak Venust és fiát, Cupidót látták a csillagokban. A mítosz szerint anyát és gyermekét megtámadta Tüphón, a szörnyeteg. Aphrodité és gyermeke a vízen keresztül menekültek, és mindketten hallá váltak. Hogy el ne sodródjanak egymástól, egy szalagot kötöttek egymás lábára. Ezt a szalagot a szeretet kötelékeként is aposztrofálni szokták, és a csillagkép ábrázolásában is megjelenik. A Halak zömmel az északi félgömbön van, de délnyugati része 6 fokkal nyúlik az égi egyenlítő alá. Magyarországról a megfelelő időszakban teljes terjedelmében látható. A Nap látszólagos égi útja során március 13-tól április 19-ig van a Halak csillagképben. A konstelláció V betűje két végének halvány csillagai május közepén, az északkeleti és a keleti horizont felett bukkannak elő hajnali fél kettő tájékán. Egy hónappal később, ugyanebben az időben a csillagkép teljes területe a horizont fölött van már. Augusztus és szeptember hónapokban egész éjszaka megkereshető. December közepén este 7 körül, 40-75° magasságban delel. Január végén este 8 órakor teljes területe megfigyelhető a nyugati égbolton. Február végén az éjszakai sötétség beálltával kezdi meg nyugvását. A Halak csillagkép legfényesebb csillaga sem éri el a 3m-t. Felismerésében segít, hogy mintegy húsz, 3,5-4,5m körüli csillaga egy szabályos, 30-40° nagyságú "V" betűt formál, a nyugati végen öt csillagból (ι-θ-γ-κ-λ) álló körrel. A V betű a Pegazus csúcsán álló fényes négyszögét veszi körül. A csillagkép két, a farkaiknál összekötött halból áll, amiket halvány csillagai miatt nehéz felismerni. Éjféli delelése szeptember végére, október elejére esik. Az egyenlítőtőlészakra és délre (az 57. szélességi fokig) is látható.

A Bika Csillagkép latinul: Taurus, egyike a 12 állatövi csillagképnek. A téli égbolt egyik meghatározó csillagképe.Nyugaton a Kos, keleten az Ikrek, északon a Perseus és a Szekeres, délkeleten az Orion, délnyugaton pedig a Cet és azEridanus csillagképek határolják. A Taurus csillagkép nagyon régi, valószínűleg a rézkorban, vagy talán már a kőkorszakban is ismerték. A Müncheni Egyetem tanára, Michael Rappenglück úgy véli, hogy a Lascaux-i barlangban található, i.e. 15 000 évvel ezelőtt készült egyik festmény a Taurus csillagképet ábrázolja. A Taurus jelölte ki a tavaszpontot a rézkorban és a korai bronzkorban (ez volt a Bika kora). Az időszámítás előtti 23. században a Plejádok voltak a legközelebb a tavaszponthoz. Bikakultusz volt Mezopotámiában és Krétán is. A görög mitológiában Zeusz egy fehér bika alakjában rabolta el Európét, aföníciai hercegnőt, és Kréta szigetére úszott vele. A csillagképnek köze lehet Héraklész hetedik feladatához is: Kréta szigetén megszelídítette a Poszeidónáltal megőrjített bikát, és az állat átúszott vele Argoszra. Fényes csillagokat és halmazokat tartalmazó látványos csillagkép. A téli hónapokban lehet megfigyelni, könnyen megtalálható; az Orion csillagkép övét alkotó három csillag vonalának északnyugat felé történő meghosszabbítása elvezet a Bika legfényesebb csillagához, az Aldebaranhoz.

Az Ikrek latinul: Gemini, egyike a 12 állatövi csillagképnek. A görög mitológia szerint az ikerpárnak, Kasztórnak és Polluxnak igen eltérő tulajdonságai voltak. Pollux halhatatlan lett, mert Kasztórnak a holtak birodalmába, az alvilágba kellett mennie. Pollux megkísérelte, hogy ikertestvérét rendszeresen meglátogassa az alvilágban. A nagy testvéri szeretet megjutalmazására az istenek a csillagos égre helyezték a két ikert. Kasztór és Pollux Zeusz és Léda, Tündareósz spártai király feleségének a fiai voltak, ők születtek a hattyúvá vált királynő egyik tojásából (a másikból Heléna, aki később Priamosz, trójai király felesége lett). Azt mondták róluk, hogy képesek voltak Szent Elmo tüzeként megjelenni, aranyszínű szárnyakkal a levegőben száguldani, ugyanakkor a viharzó tenger hullámait is lecsillapítani.

Együtt szerezték vissza Thészeusztól az elrabolt húgukat, Helénát. Elrabolták Leukipposz lányait, mert azok jegyesei becsapták az ikreket. Nagy csatákban megmentőként jelentek meg, állítólag az i. e. 405-ben vívott aigoszpotamoi csatában is megjelentek a spártai Lüszandrosz hajóján.

A magyar mondakincs is megemlékezik a csillagképről Két Árva néven. A monda szerint két árva élt egy faluban, ám senki sem segített nekik, még egy falat kenyeret sem kaptak. Egy nap eltévedtek az erdőben, örökre nyomuk veszett, de az Isten felrakta őket a mennyboltra, hogy mindig figyelmeztessék az embereket. Nevéhez hűen számos kettőscsillag található a csillagkép területén. A Pollux kissé fényesebb, mint a Castor, mégis az utóbbit nevezik α Geminorum-nak. A Castor és a Pollux egymástól 18 fényév távolságra van. Az égbolton látszó egymástól való távolságuk 4,5°.