Andromeda látványos csillagkép az északi égbolton. Magyarországról őszi estéken csaknem a zenitben látható; nyáron éjfél után a keleti égbolton, télen és kora tavasszal este a nyugati égbolton figyelhető meg. Északi része Magyarországról egész évben látható. A csillagkép a görög mitológiában szereplő Androméda királylányról kapta nevét. Androméda Képheusz aithiopiai király és Kassziopeia királyné leánya volt. A királyné azzal dicsekedett, hogy ő a nimfáknál is szebb. Ezért az istenek megharagudtak rá, és Poszeidón, a tengerek istene egy tengeri szörnyet küldött, amely rengeteg embert elpusztított. A királyi pár egy jósdához fordult, ahol azt a jóslatot kapták, hogy akkor szabadulhatnak meg a szörnytől, ha leányukat feláldozzák neki. Vállalták ezt az áldozatot, és Andromédát meztelenül a tengerparti sziklához láncolták Joppa közelében (kikötőváros az ókori Palesztinában), hogy ott Kétónak (latin Cetus), a tengeri szörnynek a zsákmányául essék. Miközben a lány a kegyetlen véget várta, arra száguldott Perszeusz, Zeusz halandó fia. Éppen hazafelé tartott sikeres vállalkozásából, melynek során megölte Meduszát, az egyik félelmetes gorgót. Egyesek szerint saruját, Pallasz Athéné (a bölcsesség istennőjének és a hősök védelmezőjének) ajándékát viselte. A mítosz egy másik változatában, amely jobban illik a szóban forgó csillagképekhez, a szárnyas ló, Pégaszosz hátán érkezett. Perszeuszt elbűvölte Androméda szűzies szépsége, s felajánlotta, hogy megküzd a tengeri szörnnyel, ha cserébe a hercegnő neki adja a kezét. Képheusz, az apa hajlandónak mutatkozott az egyezségre. A Cet megijedt Perszeusz tengeren tükröződő árnyékától, így a hős halálos csapást mért rá, majd kiszabadította Andromédát. A történet minden szereplője (Andromeda, Cepheus, Cassiopeia, Perseus és a Cet, azaz Kétó)csillagképként látható az égbolton.A görög Androméda-mítosz hátterében felsejlik a csillagkép mitikus értelmezésének homályos, talányos alaprétege. Androméda neve - "a férfiakon uralkodó" - utal erre.Manilius római költőnél (Kr.u. 1. század) ezt olvashatjuk: "Androméda szépsége legyőzte a Medusza legyőzőjét". Androméda tehát nem is olyan védtelen, gyenge nő talán, mint amilyennek a görög mítosz mutatja, inkább Aphroditéhoz, a szerelem istennőjéhez áll közelebb. Ez megerősíteni látszik az Androméda-legenda mezopotámiaieredetét. Korábban a csillagképet a szerelem és a háború óegyiptomi istennőjével, Astartével azonosították (a babilóniai mitológiában Istár). Astartét buja tengeristennőként ábrázolták. Személyét az ókori Palesztina számos templomában vallásos tisztelet övezte, ugyanazokon a partokon, ahol Joppé lakói Andromédát is fel akarták áldozni. Az α Andromedae, a főcsillag, egyúttal a Pegazus-négyszög bal felső csillaga is, anélkül, hogy a mai csillagképtan szerint ahhoz a csillagképhez tartozna. A csillagnak két elnevezése is létezik. Mindkettő ugyanabból az arab kifejezésből (Al Surrat al Faras - a ló köldöke)származik. Azonban az arab Alpheratz elnevezés, amely "a ló vállát" jelenti, emlékeztet a Pegazus szomszédságára. A csillag megnevezésére gyakrabban a Sirrah nevet használják, aminek jelentése "(Andromeda) köldöke". Az arab asztrológia ennek ellenére átvette Ptolemaiosztól az Al has al Mar'ah as Musalsalah megjelölést, ami annyit tesz, "a leláncolt nő feje". Az Andromeda sok régi ábrázolásánál az α, β és γ Andromedae csillaglánc az etiópiai hercegnőnek csak az alsótestét, lábszárát és lábát képezte, míg felsőteste átnyult a Pegazus-négyszögbe. Ha a Pegazus-négyszög mellett az említett csillagláncot is tekintjük, geometriailag egy hatalmas szekérfélét kapunk, amelyet azonban nem szabad összekeverni a Sarkcsillag közelében található valódi Göncölszekérrel.

A β Andromedae neve Mirach, ami "kötényt" jelent.

A γ Andromedae neve (Alamak), ami sivatagi hiúzt jelent, főcsillaga körül 10 szögmásodperc látszó távolságra egy 5,1 magnitúdós csillag kering. Ez utóbbi körül kering a harmadik, 6,6 magnitúdós komponens.

A π Andromedae két komponense 4,4 és 8,6 magnitúdós, látszó szögtávolságuk 36 szögmásodperc.

Az R Andromedae Mira típusú változócsillag, fényessége 5,8 és 14,9 magnitúdó között változik.

A csillagkép leghíresebb objektuma a hozzánk legközelebbi extragalaxisok egyike, az Androméda-galaxis, amely 4,9 magnitúdós fényességével tiszta időben szabad szemmel is megfigyelhető. Az Androméda galaxis körül négy kisebb galaxis kering. Az M32 (NGC 221) és M110 (NGC 205) galaxisok az Androméda csillagképben, míg az NGC 185 és NGC 147 galaxisok a Kassziopeia csillagképben láthatók. Az NGC 891 jelű spirálgalaxisra, amely 43 millió fényévre van tőlünk, az éle irányából látunk rá.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

föld, terra, gaia, nap, latin, Szaturnusz, Hold, kék hold, Merkúr, Bolygó, csillag, csillagkép, csillagászat, távcső, Vénusz, Uránusz, Neptunusz, Mars, marslakók, Pluto, Jupiter, Andromeda, törpebolygó, Orion, köd, csillagköd, Centauri, Kentaur, pulzár, sas, oltár, szűz, rák, vízöntő, bika, skorpió, oroszlán, nyilas, mérleg, ikrek, kos, halak, bak, paradicsommadár, légszivattyú, asztronómia, képgaléria, élővideó, astronomy, live streaming, saturn, starwars, jedi, jeti, bucka, Szigetszentmiklós, Budapest, Sziget, Szigethalom, Csillagvizsgáló, Szigetszentmiklósi csillagvizsgáló, planetárium, ufó, fekete ruhások, Tankcsapda, barlow lencse, Hidra, medve, űr, világűr, aszteroida, üstökös, space, űrhajó, kacsa, pletyka, hírek, hír, legfrissebb hírek, legfrissebb hír, bulvár, könyv, áruház, Messier 29, M29, NGC 6913, Messier 28, M28, NGC 6626, Messier 26, M26, NGC 6694, Messier 25, M25, Messier 24, M24, Kis Nyilas-csillagfelhő, Kis Sagittarius-csillagfelhő, Messier 23, M23, NGC 6494, Messier 21, messier 21, M21, Geminidák, meteorraj, Geminidák meteorraj, oktáns csillagkép, Hindu csillagkép, indus, hindu, Messier 19, M19, Messier 14, M14, hiúz csillagkép, hiúz, NGC 6402, M6, Messier 6, NGC 6405, pillangó halmaz, Messier 7, M7, NGC 6475, Skorpió csillagkép, Messier 30, M30, Messier 18, M18, Messier 106, M106, Messier 104, M104, NGC 4594, Sombrero-galaxis, Messier 83, M83, Déli Szélkerék-galaxis, Északi Vízi kígyó csillagkép, Messier 82, M82, M81, Messier 81, Szivar-galaxis, Messier 66, M66, M63, NGC 5055, Napraforgó-galaxis, Vadászebek, Canes Venatici, csillagkép, Messier 63, spirál galaxis, Pierre Méchain, fedezte fel, 1779. június 14-én., Charles Messier, francia csillagász, ugyanezen a napon, katalogizálta, galaxis, Ingaóra Csillagkép, Ingaóra, Horloge à pendule & à secondes, Horologium Oscillitorium, Christiaan Huygens, Horologium, α Horologii, R Hor, TW hor, NGC 1261, NGC 1512, Mira, Pegazus Csillagkép, Pegazus, Messier 15 gömbhalmaz, NGC 1 spirálgalaxis, NGC 2 spirálgalaxis, NGC 8 kettőscsillag, NGC 9 spirálgalaxis, NGC 14 szabálytalan galaxis, NGC 15 spirálgalaxis, NGC 16 lentikuláris galaxis, NGC 22 spirálgalaxis, NGC 23 spirálgalaxis, NGC 26 spirálgalaxis, NGC 32 aszterizmus, NGC 41 spirális galaxis, NGC 42 lentikuláris galaxis, NGC 52 spirális galaxis, NGC 7331 spirálgalaxis, NGC 7479 spirálgalaxis, NGC 7814 spirálgalaxis, Bellerophontész, Poszeidón, Hésziodosz, Hippokrene, α Pegasi, β Pegasi, Olümposz, Zeusz, Helikon, messier 57, M57, Gyűrűs-köd, M51, Messier 51, Messier 45, M45, Messier 43, M43, Messier 42, M42, Orion köd, Messier 32, M32, Messier 31, M31, Androméda galaxis, Androméda köd, Messier 27, M27, kis róka csillagkép, Charles Meisser, Messier 22, M22, Nyilas, Sagittarius, Messier 20, M20, Messier 17, M17, Omega-köd, Patkó-köd, Hattyú-köd, Sas köd, Messier 16, M16, M15, Messier 15, Pegazus, M13, messier 13, Hercules csillagkép, Hercules, messier 12, M12, Messier 11, M11, Vadkacsahalmaz, Pajzs csillagkép, messier 10, M10, Messier 9, Kígyótartó csillagkép, Kígyótartó, Messier 8, M8, Lagúna-köd, Messier 5, M5, Messier 4, M4, messier 2, Messier 1, M1, Rák-köd, Leonida, Leonidák meteorraj, TRAPPIST-1, naprenszeren kívűli bolygó, naperndszeren kívűli csillag, Messier 101, M101, Aranyhal, Dél keresztje, Crux, Szíriusz, sirius, alfa centauri, Kemence, Fornax, fornacis, Orionida, meteor, meteorraj, üstökös, orionids, halley, orion kardja, hullócsillag, távcső, föld, messier katalógus, csillagokonline, magyarul, közvilágítás, objektum, cet, cet csillagkép, kétó, Pontosz, hajógerinc, hajógerinc csillagkép, carina, OSIRIS Rex, Kentaur, Centaurus, Cepheus, észak, Cassiopeia, Kis Kutya, Canis Minor, Nagy Kutya, Canis Major, Vadászebek, kutyák, Camelopardalis, Véső, Ökörhajcsár, Szekeres, Küldd a neved a Marsra, Orion köd, Orion, Buborékok, Tarantula, Nebula, föld, terra, gaia, nap, latin, Szaturnusz, NASA