Messier-Katalógus

A Messier 12 rövidebb nevén M12 vagy NGC 6218 gömbhalmaz a Kígyótartó csillagképben. Charles Messier francia csillagász saját felfedezéseinek egyike a Messier 12.

A M12 gömbhalmazt 1764. május 30-án katalogizálta, mint csillag nélküli ködöt. William Herschel volt az első, 1783-ban, akinek sikerült különálló csillagokat megfigyelnie a halmazban. A Messier 12 könnyen megtalálható az M10-től két fokra északra és 2 fokra nyugatra. Egy másik lehetőség a δ Ophiuchi csillagtól 2 fokra északra és 8,5 fokra keletre való tájolás. Átmérője kb. 150 fényév.

A Messier 11 rövidebb nevén M11, vagy NGC 6705 vagy más néven Vadkacsa-halmaz, egy nyílthalmaz a Pajzs csillagképben. 1681-ben Gottfried Kirch nevéhez fűződik a Messier 11 felfedezése, aki a berlini obszervatórium német csillagásza volt.

1733 környékén sikerült William Derhamnak csillagokra bontania. Charles Messier 1764. május 30-án katalogizálta. A halmaz korát 220-500 millió évre becsülik. Trumpler a II,2, r osztályba sorolta be, néhány újabb besorolás I,2,r típusúnak tekinti. Az objektum 22 km/s sebességgel távolodik a Földtől. Legfényesebb csillaga 9 magnitudós, a többi 11 magnitudós vagy halványabb. Megfelelő időjárási körülmények között szabad szemmel is észlelhető.

A Messier 9 egy gömbhalmaz a Kígyótartó csillagképben, rövidebb nevén M9 vagy NGC 6333. A Messier 9 felfedezése Charles Messier francia csillagász nevéhez köthető, majd 1764. május 8-án katalogizálta, mint csillag nélküli ködöt.

Körülbelül 20 évvel később William Herschel volt az első, akinek sikerült különálló csillagokat megfigyelnie a halmazban. Szabad szemmel nem látható. Távcső segítségével a legkönnyebben a Sabik nevű csillagtól kb. 3 fokra délkeleti irányba található meg.

Messier 8 más néven Lagúna-köd, M8 vagy NGC 6523 egy hatalmas kiterjedésű, csillagközi gázfelhő más néven diffúz köd a Nyilas csillagképben. A gázfelhőt a belsejében található fiatal, forró csillagok világítják meg, szabad szemmel is látható csillagképződési hely.

A sötét sávok miatt kapta a nevét. A gázfelhőn belüli csillagok legfényesebbje az 5,9 magnitudós 9 Sagittarii. A Lagúna-köd a legtöbb csillagközi ködhöz hasonlóan élénk színekben jelenik meg a hosszú expozíciós idejű asztrofotókon, de a távcsöveken át szürkés, elmosódott felhőnek látszik, mivel az emberi szem nem képes érzékelni a gyenge fény színét. A fényes emissziós köd előterében jól látszanak a sötét felhőpamacsok, az ún. Bok-globulák. A Nyilas csillagképben található, a nyári égbolt kis távcsövekkel is megfigyelhető látványossága. Giovanni Hodierna fedezte fel 1654-ben.

Messier 10 egy gömbhalmaz a Kígyótartó csillagképben, rövidebb nevén M10 vagy NGC 6254.

A Messier 9 felfedezése Charles Messier francia csillagász nevéhez köthető, majd 1764. május 29-én katalogizálta, mint csillag nélküli ködöt. Körülbelül 20 évvel később William Herschel volt az első, akinek sikerült különálló csillagokat megfigyelnie a halmazban.